Hálaadás

Október 13-án vasárnap 10 óra

Hálaadás

1834. október 15-én reggel „nyolcadfél” órakor (hét egész és fél = 7.30 perc), 185 évvel ezelőtt volt az érmelléki földrengés, melyet a Richter skála szerint 6,3 erősségűnek jegyeznek. A földrengés következtében a templom súlyosan sérült, középső hajója megroppant. Korábbi formájában nem épült újjá. A rezgéseket Lembergben és Krakkóban is érezték, Kassán, Egerben, Békéscsabán és a Partiumban épületkárok keletkeztek. A kassai dóm egyik falába a városi tanács emléktáblát helyezett el e nap emlékére.

Október 15-én kedden reggel fél 8-kor templomunk harangjai a földrengés emlékére megszólalnak. Aki hallja ezen a reggelen a harangszót, csöndesedjen el egy pillanatra és adjon hálát Istennek azért, mert eleinknek erőt adott otthonuk újjáépítéséért.

Az október 13-án – a természeti csapás emléknapjához legközelebbi vasárnapon – tartandó istentiszteleten hálát adunk megtartó Urunknak, hogy azóta nem ért bennünket ilyen csapás, ma pedig szépen megújult templomunkban gyülekezhetünk össze istentiszteletre, s hogy nem iránta való hűségünk szerint kedvez nekünk, hanem kegyelmének mértéke szerint.

Honlapunk olvasóit szeretettel várjuk az október 13-án 10 órakor tartandó istentiszteletre.

a Presbitérium

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Email this to someone