Harangjaink sorsa szorosan összefügg a közösség sorsával. Ezt a szoros kapcsolatot fejezi ki egy középkori verstöredék, melyet a régi időkben gyakran öntötték a harangokra feliratként: „Vivos voco, mortuos plango, fulgura frango,” azaz „Az élőket hívogatom, a holtakat elsiratom, a villámokat megtöröm.”

Most sincs ez másképp, csak a mai ember kevesebbet figyel a finom részletekre, melyek iránt eleink nagyobb érzékenységgel voltak. A templom felújítása óta naponta három alkalommal – 8, 12 és 20 órakor – a toronyból harangjáték szól, melyet gyülekezetünk egyik presbitere, Koscsó István készített.

Az orosz-ukrán háború kitörése után a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálata körelvélben fordult az ország gyülekezeteihez, hogy az istentiszteletek végén lehetőség szerint a 799. dicséretet énekeljék a gyülekezetek. Ez az ének kárpátaljai népünk kedves, sokszor énekelt éneke. Istentiszteleteinken általában is megemlékezünk imádságban azokról, akiket 102 évvel ezelőtt átlépett a határ, s anélkül, hogy szülőföldjüket elhagyták volna, akaratukon kívül és megkérdezésük nélkül idegen ország állampolgárai lettek. A háború óta azonban a 799. dicséret nekünk is imádságunk lett, elszakított gyermekeink között kárpátaljai népünkre különösen is figyelemmel vagyunk. A harangjáték egy idő óta napjában háromszor ennek a dicséretnek a dallamát szólaltatja meg, emlékeztetve mindazokat, akik hallják, hogy egy kedves gyermekünk – Kárpátalja népe – ezúttal nem kettős állampolgárság tiltása, falurombolás réme, nyelvtörvény vagy kettős mérce miatt szenved, hanem pusztító háború közelségében él.

A harangjátékot meghallgathatja, ha az alábbi felületen elindítja:

.