Mi ez?

Hálára indító szám

Mi ez?

Rovásírással megmaradásunk hálára ébresztő száma: 481. Nekünk mégis több, mint egy szám. Nem más, mint hűséges Istenünk csodája: a megtartó kegyelem. A 481 éves evangéliumi hitre tért sárospataki gyülekezet szeretettel köszönti honlapunk olvasóit.

A sárospataki reformáció éve az 1538. esztendő, tavaly emlékeztünk gyülekezetünk alapításának 480. évére, amikor templomunk és környezete szépen megújult.

Az immár közel fél évezrede elindult folyamat a wittenbergi reformációtól áthatott István presbiter, pataki plébános (vélhetően Gálszécsi István) itteni munkásságához nyúlik vissza. A reformált hitre tért patakiak első istentiszteleti helye a jelenleg római katolikusok által használt Árpád-házi királyok korában épült vártemplom volt. Perényi Péter főispán, koronaőr, erdélyi vajda lelkes támogatója volt a megújult hit követőinek. I. Rákóczi György és felesége Lorántffy Zsuzsanna mesés gazdagságot tudhatott magának, de emlékezetük mégsem vagyonuk miatt maradt fenn, hanem azért, mert működésük alatt a Kollégium a szellemi élet igazi műhelye volt. Hívásukra érkezett városunkba Comenius, és lett a Református Kollégium tanára. A fejedelmi pár példás református kegyességben élt, támogatói voltak az egyházközségnek. Történelmi viharok, puha és kemény diktatúrák, hittestvéreinktől való üldöztetések is következtek ezután. Eleink megismerték és szenvedték az ellenreformáció sötét arcát. Menekülésre kényszerülten és hányattatások után, de íme, itt vagyunk. Hitünkért üldöztetést is vállaló eleink az eltelt 480 év alatt megértették, a reformáció lényegre redukált keresztyénség. Szabad minden, a Bibliából nem igazolható sallangól. Ezért maradhattunk meg mindez ideig.

2018-ban a 480. évfordulón kívül másik szép kerek évforduló is hálaadásra indított bennünket. Három évszázada volt annak, hogy az 1531-ben alapított Sárospataki Református Kollégiumnak II. Rákóczi György halálát követően – amikor házastársa, a római katolikus hitre visszatért Bátori Zsófia rendelkezése szerint a Kollégium diákjainak és tanárainak menekülniük kellett –, 1672 és 1716 között Erdély földje, Gyulafehérvár adott otthont, majd hitvallásukhoz ragaszkodó eleinknek 1718-ban – három évszázada tehát – Gyulafehérvárról is távozni kellett, s ekkor Marosvásárhely fogadta be őket. A bujdosó Kollégium a már korábban is működő vásárhelyi református iskolával egyesült, és így létrejött a Marosvásárhelyi Református Kollégium. Az elvakult hit meg akart szüntetni egy jól működő kollégiumot, bujdosásra kényszerítette. Ám íme, kettő lett belőle, mert amikor alkalmas idő adatott, eleink a pataki kollégiumot ismét működtették, ugyanakkor a menekült professzorok által alapított kollégium Marosvásárhelyen is tovább működött.

Isten megtartó kegyelmének nyilvánvaló jele a megmaradásunk. Egyéni életünk vonatkozásában is így van ez. Méltó, hogy közösségi és személyes életünk megmaradása hálaadásra indítson bennünket.

Október 31-én ünnepi istentiszteleten adtunk Istennek hálát, hogy a gyülekezet alapításának 480. évfordulóját szépen megújult templomunkban ünnepelhettük. A megújult templom fontos és hálára indít Isten iránt, hogy a mi időnkben ez a nagy munka megvalósulhatott. Hálánk egybecseng mindazokéval, akiknek a munkájára a mi szolgálatunk épül. Szívünk nagy vágya, amit Salamon király fogalmazott meg szép templomszentelési imádságában, hogy legyen e hajlék az Úrral való találkozás megszentelt helye, ahol imádságaink meghallgatásra találnak (1Kir 8). Tisztünk mindezen túl építeni Isten lelki templomát is; az ő anyaszentegyházát. Fontosnak tartjuk – erre hívunk mindenkit, aki szereti Krisztus sárospataki reformált egyházát -, munkálja a maga helyén ezt a belső építést, mely a lelkekben zajlik és Isten országát építi. Isten munkája a legszűkebb körben, közvetlen környezetünkben és bennünk kezdődik azzal, hogy tisztázzuk önmagunk előtt Krisztussal való kapcsoltatunk tartalmát. Hozzuk a gyülekezetbe gyermekeinket, unokáinkat és épüljünk Istennek a gyülekezeti közösségben tapasztalható közelsége által.

a Presbitérium

.

(Számunkra kedves egybeesés található a 1Kir 6,1 versével. Mostani ismereteink szerint ugyanaz lehet a szerzője vagy végső szerkesztője a Józsué, Bírák, 1-2. Sámuel és 1-2 Királyok könyvének. A szentíró úgy mutatja be Isten népe történelmét, hogy a pusztai vándorlás (4Móz 14,33), Mózes, Józsué, Sámuel, Saul és Dávid kora 40-40 esztendőt ölelt föl (v. ö. 1Sám ,2; 1Kir 2,11), tehát 200 esztendőt. A bírák kora pedig 280 évet.

Az Egyiptomból vakló csodás szabadulás és Salamon templomának felépítése között tehát 12×40 esztendő telt el, összesen 480 év (1Kir 6,1).

A szentíró egy nemzedék idejét 40 esztendőben látja. A negyvenes szám ebben a szemléletmódban az Istentől elrendelt lezárt korszakot jelenti, s mint ilyen az emberi teljesség száma. Mindebből legyen fontos számunkra az, hogy Isten a mi nemzedékünkre is számít. Szeretné időnket beépíteni a maga rendjébe.)

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Email this to someone