Ebédosztás

Esős, szeles, hideg idő volt december 9-én. Ilyenkor mindenki szívesebben marad odahaza a meleg lakásban. Feltéve, hogy van valakinek hová hazamenni, s ha van is, van-e mivel befűteni.

Gyülekezetünk ebédosztást szervezett a városban élő hajléktalanoknak és rászorulóknak. A színhely most is, mint tavaly több ízben is, a piactér volt. Mindannyian abból élünk, amit Isten ad. Jó néha gondolni arra is, hogy Isten olyan javakat is ad nekünk, amit a mi kezünkbe tesz le, de nem nekünk szán, hanem továbbadásra. A tél folyamán szeretnénk még máskor is szervezni ebédosztást. Köszönjük azok adományát és felajánlását, akik jelezték, hogy természetbeni adománnyal, mások anyagiakkal támogatni kívánják az ebédfőzést.

A finom gulyáslevest ezúttal a Mudrány étteremtől rendeltük meg. A leves mellé jól esett egy pohár forró tea. Az ebédosztást Dr. Fodor Ferenc lelkipásztor imádsággal nyitotta meg. Árokszállási Elemérné, Bíró Ferenc, Kajati József és Rusznák Józsefné vett részt az ebédek kiosztásában.

.

.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Email this to someone