Ebédosztás volt március 3-án

Szombatonként tovább folyik az ebédosztás a városban élő hajléktalanoknak és rászorulóknak. Február 24-én a Zempléni Lovasegyesület, március 3-án egyházközségünk látta vendégül a rászorulókat.

Akik az osztásban február 24-én részt vettek, úgy emlékeztek vissza, hogy kiosztották az ebédeket, voltak akiknek jutott annyi, hogy egy-egy adagot elvihettek. Egy rászoruló azonban késve érkezett, neki már nem jutott. Ekkor korábban érkezett sorstársaik, akik kaptak annyit, hogy elvinni is tudtak, megosztották ennivalójukat a későbben érkezővel. Szép emberi példa arra, hogy nincs olyan kevés, ami ne lenne megosztható.

A Presbitérium és a Missziói Bizottság önkéntesei osztottak ebédet március 3-án

.

Sorban állás

.

A sor is egyénekből, életsorsokból tevődik össze

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Email this to someone