Újkenyér az új kemencében

Gyülekezetünk széles körű összefogásával a parókia udvaron filagória és kültéri kemence épült, részben azon a helyen, ahol korábban is volt egy szalonnasütő. Néhány lelkes ember jelentős pénzadományt teremtett elő, melyhez folyamatosan csatlakoztak adományozók. Voltak ezen kívül, akik járólapokként lerakott stílusos régi téglával, kemence- és tűzhelyajtó felajánlásával, villamossági anyagok, a kemence meszeléséhez szükséges mész adományozásával, megint mások a kemence meszelésével, villanyszereléssel, az esővíz elvezetésével járultak hozzá, hogy ez a közösségépítést segítő létesítmény megépüljön.

A létesítmény elkészülte után próbasütést tartottunk, hogy kiismerjük a kemence tulajdonságait. Az augusztus 18-án tartott istentiszteleten a gyülekezet missziói rendje szerint úrvacsoraosztás volt, ekkor adtunk hálát az új kenyérért. Csütörtöktől szombatig bűnbánati istentiszteleteken készültünk az úrvacsoravételre. Pénteken este sütöttük meg az úrvacsorai közösségre szánt kenyereket, immár az új kemencében. Ezzel szerettük volna megköszönni Istennek, hogy ez ideig megsegített bennünket. Jó volt együtt lenni. Hála legyen Istennek mindenért, köszönet pedig mindazoknak, akik az előkészületek lebonyolításában részt vettek.

A felfűtés

.

A próbasütés eredménye

.

A pénteki bűnbánati istentiszteleten résztvevők kakaós süteményt is kaptak

.

Remek ízek kerültek ki a kemencéből

.

A remek ízeket a legifjabbak is tesztelték

.

Az úrvacsorai kenyér gondosan előkészített tésztája

.

A kenyérsütés

.

.

Az új kenyér

.

Teszteltük a kenyeret

.

 

A lelkes résztvevők

.

Lelkes résztvevők II.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Email this to someone