Gyülekezeti délután
December 8-án, advent második vasárnapján a Lorántffy-teremben gyülekezeti délutánt szerveztünk. 14 órára érkeztek a gyermekek kézműves foglalkozásra, melyet Kövér Zsolt cukrászmester, gyülekezetünk missziói gondnoka tartott. Mézes sütemények díszítésére tanította a résztvevőket.
15.30-tól a felnőtteket szeretetvendégségre érkeztek. Ennek folytatáskaképpen Dr. Fodorné Dr. Nagy Sarolta nagytiszteletű asszony a zsoltárfordító Szenczi Molnár Albertről tartott előadást. Szenczi Molnár Albert születésének 450., halálának 390. évfordulójára emlékezik ma a magyar református világ. Az előadás előtt – mivel az már a szokásos esti istentisztelet ideje volt – Dr. Fodor Ferenc lelkipásztor rövid áhítatot tartott.
.
.