Kirándulás

.

Lehetőségeink szerint évente gyülekezeti kirándulást szervezünk. Nem kegyes turisták kívánunk lenni, hanem a gyülekezetépítés egyik módját látjuk ebben, továbbá méltó megismernünk a Kárpát-medence történeti, egyháztörténeti és jelenkori egyházi nevezetességeit. Önmagunk értelmezése nem is lehetséges teljességgel, ha csak a jelenlegi határokon belül gondolkodunk, hiszen mi, magyarok Kárpát-medencei emberek vagyunk.

.

.

2013. – Erdély

2013 nyarán gyülekezetünk egy csoportjával egy nagy erdélyi körutat szerveztünk. Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Szárhegy, vissza Kolozsvár, Zilah útvonalon haladtunk. Élményekben gazdagon tértünk haza.

 

.

2014. – Felvidék

2014 nyarán Felvidék déli régióiba szerveztünk utat. Sárospatak, Sátoraljaújhely, Kassa, Rozsnyó,Krasznahorka, Hanva, Rimaszombat, Fülek, Losonc, Alsósztregova, Érsekújvár, Komárom, Somorja, Pozsony, Dévény, majd vissza Komárom, Búcs, Párkány útvonalon Visegrádon át az M3 autópályán Sárospatakra.

.

2017. – Genf

2017. júliusában, az egyetemes reformáció félévezredes évfordulójának évében a Sárospataki Református Egyházért Alapítvány segítségével gyülekezeti kirándulást szerveztünk Genfbe. Meglátogattuk azt a helyszínt, ahol egyházunk tanítója Kálvin működött. Nem emléktúra volt, mert útközben előadásokat hallgattunk mindarról, amit nekünk a reformáció által Isten adott. Imádságos kérésünk volt Isten iránt és szent célunk, hogy hitünkben megerősödjünk.

.

2018. – Erdély

2018. májusa végén Marosvásárhelyre, testvérgyülekezetünkhöz, a Vártemplomi Egyházközség meghívására kirándultunk. II. Rákóczi György halála után özvegye – Bátori Zsófia – visszatért római katolikus hitére, református eleink templomát elvette, a Kollégiumot elűzte Sárospatakról. A földönfutóvá lett bujdosó Kollégium Vilmány, Gönc, Kassa, Gyulafehérvár Boroskrakkó állomás után 1718-ban Marosvásárhelyre menekült, ahol az ott már működő református iskolával együtt a pataki professzorok megalapították a Marosvásárhelyi Református Kollégiumot. Eleink Marosvásárhelyre érkezésének 300. évfordulóján, a gyalázatos Trianoni Békeszerződés aláírásának 98. évfordulója előtti napokon együtt voltunk azokkal, akikkel összeköt hitvallásos örökségünk és nemzeti hovatartozásunk.

 

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Email this to someone