Gyermektábor 2024

Idén is megszerveztük a szokásos gyülekezeti gyermektábort július 1-5. között. Hatvankét gyermek jelentkezett a táborra óvodás kortól középiskolás korosztályig. Közöttük 15 kárpátaljai fiatalt is vendégül láthattunk. Hálásak vagyunk Istennek azért, mert ilyen nagy érdeklődés övezte.

A tábor szervezője és vezetője Dr. Fodorné Dr. Nagy Sarolta nagytiszteletű asszony volt most is. A minden részletre kiterjedően kidolgozott programot önkéntes segítőink a csoportfoglalkozások során korosztályonként feldolgozták.

A gyermekhét témája ez volt: EmlékeztetŐ. Szójáték, de nem játék a szavakkal, mely Isten sokrétű munkájára irányította a figyelmet. A gyermekek a maguk korosztálya nyelvén áttekinthették (vagy megismerhették) keresztyén hitünk alapelemeit. A napi témák:

  • 1. nap: Az Atya Isten munkája. “Emlékezz Teremtődre ifjúságodnak idején” (Préd 12,1) igeverse alapján.
  • 2. nap: A Fiú Isten munkája. Emlékezzetek az Úr halálára. Jézus megváltói műve.
  • 3. nap: A Szentlélek, aki emlékeztet bennünket.
  • 4. nap: Az Ige. “Emlékezzetek Lót feleségére” (Lk 17,32). Isten beszédére való emlékezés fontossága Lót feleségének a története alapján. A Biblia a kezünkben van!
  • 5. nap: Az imádság – ne feledd a jézusi intést, imádkozz, imádkozhatsz!  „Legyetek éberek, és imádkozzatok minden időben!” (Lk 21,36).

Tartalmas foglalkoztató programokban, közös kirándulásban, sok-sok játékban volt részük. A gyermekek 8-16 óra között teljes ellátásban részesültek: tízórait, ebédet és uzsonnát kaptak. Munkánkat önkéntesek és támogatóink segítségével tudtuk így megvalósítani. A tábor végén minden iskolás gyermek ajándékba kapott egy “Biblia Neked” címzésű Bibliát, ami immár a kezükben van, és egész életre szólóan emlékeztetheti őket Isten beszédére. Az óvodások családi áhítatos könyvet kaptak 365 bibliai Ige alapján, amelyből a szülők olvashatnak fel nekik. Az ajándékozás az “Élő Ige éve” református egyházunk programjához is kapcsolódott.

A gyermektábor családi délutánnal zárult a templomban. Szülők, nagyszülők és családtagok is bepillanthattak a gyermekek szerzett ismereteibe és élményeibe. Ekkor gyülekezetünk korábbi beosztott lelkésze, Balogh Milán abaújszántói lelkipásztor és felsége beszámolóját is hallhattuk “Család a gyülekezetben – gyülekezet a családban” címmel.  A program után a templomkertben egy presbitercsalád adományaként svédasztalos, meleg ételes szeretetvendégségen vehettünk részt, amelybe bekapcsolódtak már a hétvégi presbiter találkozóra érkező vendégek is.

Mindazért a sok jóért, aminek gyermekeink részesei lehettek – szervezésért, irányításért, a lebonyolítást bármilyen módon segítő hozzájárulásért, anyagi támogatásért, kétkezi munkáért, szellemi-fizikai támogatásért – legyen emberé a köszönet, Istené pedig a dicsőség és a hála.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

Az alábbi linken rövid összefoglalót láthat a gyermektáborról:

.

.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Email this to someone