1659. október 30-án írta végrendeletét Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony, városunk történetének eddigi legmeghatározóbb női személyisége. Október 31-én, reformáció ünnepén gyülekezetünk egy csoportja az istentisztelet után a Rákóczi-vár udvarán rózsafát ültetett a fejedelemasszony emlékére és tiszteletére. Nem kerek évforduló ugyan, de emlékezni, egy gazdag élet példájáért hálát adni nemcsak kerek évfordulókon lehet.

Dr. Fodor Ferenc lelkipásztor beszédében emlékeztetett, református hitvallási iratunk, a II. Helvét Hitvallás megengedi, hogy “alkalmazkodjunk Isten kegyelmi eszközeihez” akár egy élet példájáért való hálaadásban és megemlékezésben. Mert Isten kegyelmi eszköze egy neki odaszánt élet is lehet. Városunkban Perényi Péter, I. Rákóczi György, Lorántffy Zsuzsanna, Dobó Ferenc és hitvestársa Kerecsényi Judit mindenképpen ilyenek voltak. Emlékjelek lehetnek tárgyak, emléktáblák, emlékoszlopok, de a legszebb emlékjel mindig az, amelyben élet van. Ilyen nekünk ez a rózsatő, a Vörös-torony alatt. Lengyelországból érkezett, egy református lelkészcsalád rózsakertészetéből, hogy emlékeztessen bennünket arra is, hogy a Rákócziaknak története összefonódik a lengyelekkel. Fehér rózsát fog teremni, mely a tisztaság jelképe. A fejedelemasszonyra emlékezve jelezze számunkra azt a szép üzenetet, hogy ami nekünk adatott, azt a közjó érdekében megosztani tartozunk. A lelkipásztor a Sárospataki Kollégium egykori diákja, Tompa Mihály egyik versének részletével zárta, melyet Lorántffy Zsuzsanna emlékére írt:

Korát előzte, mint égen
A tündér hajnal a napot,
Hogy akkor is ragyogjon, éljen,
Midőn a nap lenyugodott.

…

 

Itt róla szól minden nyom és jel,

Reá utal a hagyomány;

Suttog a szellő is nevével

Lombok között nap alkonyán,

S ha ajkunkon szó nem zendülne,

Ha volna kedvünk fás, rideg;

Élte s holtáról, megrendülve

Kiáltanának a kövek!

.

.

.

.