Június 1-jén hálaadó istentisztelet volt gyülekezetünkben. Dr. Fodor Ferenc lelkipásztor hetvenedik életévébe lépett, és a hatályos egyházi szabályozás szerint a lelkipásztorok eddig végezhetnek aktív szolgálatot. Jóllehet 2026 februárjában tölti be hetvenedik évét, mégis hamarabb kezdeményezte a gyülekezeti szolgálatból való nyugalomba vonulását, mert a most ősszel induló konfirmandus csoport felkészítése februárban éppen a felénél tart, s a munkát nem is az új lelkipásztor venné át, hanem a helyettes lelkész, akit az egyházmegye esperese a köztes időben végzendő szolgálatok ellátásával bíz meg. Másrészt a parókia belső felújítását is előnyösebb akkor végezni, amikor az időjárás kedvezőbb. Mindezek figyelembevételével úgy ítélte meg, hogy a gyülekezet szempontjából ez a korábbi időpont jobb.

A leköszönő lelkipásztor a Zsoltárok 68,10 verse alapján hirdette az igét, melyet az „Igehirdetések” menüpontban megtalál.

Az igehirdetés után Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke az egyházkerület közössége nevében köszöntötte a lelkészházaspárt. Köszöntését a 5Móz 8,2 versére építette, melyben Mózes mondta egykoron Isten választott népének: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr.” Kiemelte, az ember életében vannak olyan idők, amelyekben hangsúlyt kap a visszatekintés mindarra, ami mögöttünk van. Amikor a lelkipásztor elköszön az aktív szolgálattól, az ilyen alkalom. Honnan indult, miképpen vezette Isten, hogyan teltek a szolgálat évtizedei, annak minden örömével és nehézségével. Vannak, akik csak a jó dolgokra emlékeznek, mások folyton panaszkodnak. Lényeges azonban, hogy Isten „vezetett,” ahogy Mózes a visszaemlékezésében fogalmazott. Ez adja a visszatekintés alapját. Isten választott népe pusztai vándorlásának végén, az Ígéret Földje határán hangzott ez az ige, mely által Izrael arra a bölcs felismerésre jutott, amely Kálvin szerint két dologból tevődik össze; Isten megismeréséből és önmagunk ismeretéből. Ennek az ismeretnek az összegzése fogalmazódott meg az iménti igehirdetésben, hogy vele még a „kőfalainkat,” a nehézségeinket is leküzdhetjük. Most is Isten vezetésére kell emlékeznünk: a nyugdíjba vonuló lelkipásztor elhívásától, szolgálatban töltött idején át mostanáig. Imádkozunk azért, hogy az Úr vezesse őt tovább nyugdíjas évtizedeiben és teológiai tanári munkájában valamint szerettei körében. Nincsenek csak könnyű és csak küzdelmes útszakaszok az életünk során, de mindezekben jelen van Isten vezetése. A reformáció nagy felismerése, hogy egyszerre vagyunk bűnösek és igazak. Ezért volt a lelkipásztorotok hírvivő, aki valakinek a követségében volt, egy tanú volt, aki túlmutatott önmagán. Boldog Istennek az a szolgája, aki tudja, hogy az út, amelyet megtettem, azon Isten vezetett. – hangsúlyozta a püspök. A gyülekezet szívében is megelevenednek az emlékek, lelkipásztora megválasztásának körülményei, a gyülekezetben szervezett sok-sok esemény, közösségi alkalom, nyári gyermektáborok és sok más. De mindezekben legfontosabb volt, hogy vasárnaponként Fodor Ferenc lelkipásztor szavain keresztül Isten igéje szólalt meg. Az ige, mely tájékozódási pont, az örök életnek szava, amely a Krisztusban megjelent isteni szeretetről beszélt. Az emlékekben sok minden megelevenedik, de a legfontosabb mégis az, hogy meglássuk benne a kőszikla-alapot: Istent. A lelkipásztorváltás időszaka sok tennivalóval és izgalommal teljes, ám jó, ha mindezekben helye van az imádságnak, hogy a gyülekezet átgondolja azokat az igazi hangsúlyokat és irányt, hogy rábízza magát Istenre, aki tanúkat, hírnököket támaszt ma is. Vannak, akik ültetnek, vannak, akik öntöznek, de a növekedést Isten adja. Így adunk hálát Fodor Ferenc aktív gyülekezeti szolgálatáért, amellyel gazdagította és gazdagítja a rábízottakat, igehirdetéseivel, teológiai munkásságával és tanításával. Múltunkat Isten irgalmára, jelenünket szeretetére, jövendőnket gondviselésére bízzuk.

A folytatásban Gerlai Pál evangélikus esperes mondott köszöntést. Visszaemlékezett az első találkozásra, amikor a reformáció évére készülve a templomi galérián közösen Melanchton-kiállítást szerveztek, majd az együttműködés több közös alkalmára utalt. A jó kapcsolat jele, hogy református feleségével itt, a sárospataki templomban keresztelték kisgyermeküket. Jó érzés tudni, hogy a református gyülekezet szívesen énkeli az evangélikusok himnuszát, az „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű dicséretet. Ezért viszonzásképpen Gerlai Pál esperes úr egy olyan éneket hozott, és köszöntésként elénekelt, amely az Evangélikus Énekeskönyvben a hazaszeretet címszó alatt található, s amely így kezdődik: „Áldás és békesség.” Egy régi beszélgetésre utalt, amelyben a leköszönő lelkipásztor elmondta, igyekszik minden évben mélyebben tanulmányozni és megtanulni azt a zsoltárt, ahány éves. A folytatásban a „nyugalomba vonuló” lelkipásztorról beszélt, hozzátéve, hogy Fodor Ferencet úgy ismeri, mint aki nem igazán tud nyugalomba vonulni. Kívánságképpen megfogalmazta, hogy a leköszönő lelkipásztor folytassa, amit eddig is célul tűzött ki, hogy azt a zsoltárt, ahány éves éppen, tanulmányozza továbbra is. Aztán, ha majd a 119. Zsoltárhoz ér – amely komoly feladat lesz megtanulni (A leghosszabb zsoltár a a Zsoltárok Könyvében, 176. verse van. a Szerk.) -, hirdesse majd erről a zsoltárról az igét. Akkor Gerlai esperes úr 95 éves lesz. -zárta köszöntését.

Páll Miklós görög katolikus parochus köszöntése következett, aki a Sirák fia könyvének egy idézetével kezdte jókívánságait: „Higgy az Istenben, és fölemel téged. Járj igaz utadon, és bízzál őbenne. Tartsd meg az ő félelmét, és öregedjél meg benne.” A Bibliában sok idős emberről lehet olvasni. Pl. Lukács beszél Jézus születése történetében Simeonról, aki várta, hogy találkozzon Izrael vigasztalójával. Jézust meglátva felismerte benne az Idvezítőt, s ekkor egy szép imádságot mondott. A keleti egyház minden este elmondja ezt az imádságot, de keresztelésekkor is elhangzik. A megkeresztelt gyermekben látni lehet az isteni tisztaságot. Megköszönte a közös szolgálatban eltöltött éveket, az ökumenikus imaheteken elmondott igehirdetéseket, az imaheti estek után fehérasztal mellett, kötetlen beszélgetésekben elmondott gondolatokat. Példát lát abban, hogy Isten szava mindennél fontosabb.

Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő folytatta a köszöntéseket. Utalt rá, hogy minden lelkipásztor életében vannak mérföldkövek. Ilyen a lelkészszentelés, az első gyülekezet, majd újabb szolgálati helyek. Ilyenkor a beiktatások az igazán emlékezetesek mind a lelkipásztor, mind a gyülekezet életében. Háláját fejezte ki, hogy itt lehetett 2013. június 16-án is, amikor Fodor Ferencet beiktatták a sárospataki gyülekezetben végzendő szolgálatába, s hogy most, tizenkét év elteltével együtt adhatunk hálát a gyülekezeti szolgálatból való nyugalomba vonulás alkalmából. Tizenkét évvel ezelőtti köszöntőjére utalva Hörcsik Richárd megemlékezett arról, hogy Fodor Ferenc, a teológia oktatójának gyülekezetbe történt megválasztása aranyhidat képez majd a gyülekezet és a kollégium között. Ez a lelki híd Darányi Lajos, egykori sárospataki lelkipásztor személye által is megépült. A gyülekezet honlapján olvashatóan Fodor Ferenc is fontosnak tartja a kollégiumi ifjúság és a gyülekezet kapcsolatának élő munkálását. A diákság érezze, hogy minősített közösséghez – Isten választott népe közösségéhez – tartozik, a gyülekezetnek pedig éreznie kell az ifjúságtól érkező újszerű hatásokat. A híd átjárható lett és volt az eltelt tizenkét évben a lelkipásztor teológiai és gyülekezeti szolgálata alatt. Két évvel ezelőtt Fodor Ferenc gyülekezetben tíz év óta végzett szolgálatáért adtunk hálát. Képviselő úr felidézte az akkor mondott köszöntőjét, melyet a Bibliaolvasó kalauz aznapi, 1Krón 23. fejezetének verseire épített. Az akkor elhangzottak ma is érvényesek a lelkipásztor személyével, gyülekezeti szolgálatával kapcsolatban, akit az Ószövetség tudósának ismerünk. Tizenkét éves szolgálata része volt annak az isteni rendelésnek, amit a Krónikák első könyve a léviták szolgálatáról mond: „szolgálj az Úr házában és annak pitvaraiban, kamaráiban. És gondot viselj a szent helyekre, és kenyerekre, és hogy állj az Úrnak tiszteletére és dicséretére úgy reggel, mint este. És hogy szorgalmasan őrizd a gyülekezet sátorát, és őrizd a szent helyet és vigyázz az ő atyjafiuknak szolgálatjánál az Úr házában.” A Krónikák könyve üzenete szerint az Istennel való szövetség megélésének helye immáron nem a szent sátor, hanem a templom. Ennek a szövetségnek az ébrentartása végzett – nagyon pontosan körülírt – szolgálatot, amit Lévi fiaira bízott az Úr. A gyülekezet tudja, hogy Krisztus halála és feltámadása óta az Úr ezt a szövetséget az ő újszövetségi népével megújította, amelynek sorába mi, a pataki gyülekezet tagjai is, a XXI. század elején beletartozunk. Ez a folyamat immár két évezred óta tart és érvényben van, hogy a templomainkban szolgáló lelkészek mintegy Lévi késői utódai, szolgálatukkal emlékeztessenek Isten üdvözítő szövetségére. Erről a kötelezettségről és szolgálatról szól a nyugalomba vonuló lelkipásztor és felesége szolgálata. Emlékeztetett, két éve részletesebben felsorolta, most csak utalásszerűen említi, hogy ami a historia domus, azaz az egyházközség feljegyzései szerint mi, minden történt. Átéltük a templom teljes felújítását. Emlékszünk rá, a munka többször vett drámai fordulatot. Hol volt pénz, hol nem volt, aztán megérkezett, majd még több kellett, és végül, íme, itt az eredmény. Köszönjük ezt a munkát, és azt hogy együtt dolgozhattunk ezért. Lévi fiainak szolgálata sosem volt könnyű. Ezt láttuk az ószövetségi időben is. Ez volt e mi időnkben is. Emlékezzünk csak! 2013. A kezdetek. Amikor lelki válságba került a gyülekezet. Helyzete aggasztó volt. Harminc millió forintnál több adósság terhelte az eklézsia büdzséjét.  Mindez ma már a múlté. Az Úr pataki templomában végzett hűséges szolgálatodnak is köszönhetően. Végül a mai igeszakasz, a 68. Zsoltár szavaival köszönte meg a lelkészházaspár szolgálatát: „Az igazak pedig örvendeznek és vigadnak az Isten előtt, és ujjonganak örömmel. Énekeljetek Istennek, zengedezzetek az ő nevének, csináljatok utat annak, aki jön a pusztákon át, Úr az ő neve, és örüljetek előtte” (Zsolt 68,4-5). Kívánságát fejezte ki, hogy a leköszönő lelkipásztor, mint Lévi késői utóda, az Úr útkészítő munkása, az aktív gyülekezeti szolgálat után kísérje továbbra is a szolgálat öröme, a megérdemelt nyugdíjas évei során.

A Sárospataki Református Hittudományi Egyetem képviseletében Pásztor Gyula, egyetemi lelkész köszöntött. A lelkészházaspár messziről érkezett. Belecsöppenve egy ilyen történelmi adottságba, nem tekintették természetesnek, hogy itt, Sárospatakon két református közösség – gyülekezet és oktatási intézményrendszer – él egymás mellett, s Isten nem arra rendelte őket, hogy éljék a maguk életét egymás mellett, hanem mint testrészeket rendelte egymásért. Pásztor Gyula köszönetet mondott azért, mert a lelkipásztor nem érte be annyival, hogy oktatói tevékenysége által személyük összeköti a két közösséget, hanem következetesen igyekeztek fáradozni azon, hogy ezt mindkettő megélhesse. Úgy végezte a teológián szolgálatát, hogy az a gyülekezetben is hasznosuljon. Háláját fejezte ki azért is, hogy egy olyan elvarratlan történelmi szálat, amely a teológia 1951-ben történt kényszerű bezárása, államosítása után is úgy maradt, és amit nem lehetett megoldani azzal, hogy olyan történelmi értékeket, amelyeket a kényszerű bezárás után a teológiáról a pataki gyülekezethez kerültek, a gyülekezet visszaadjon, ezt a lelkipásztor más módon, szeretettel igyekezett megoldani. Az államosításkor ugyanis több vagyontárgy került a gyülekezet használatába, de ezek közül csak egy kelyhet lehetett biztonsággal azonosítani, mert a jegyzőkönyvek a többit nem pontosították. Fodor Ferenc kezdeményezésére a gyülekezet a hittudományi egyetem egykori kelyhét visszaadta eredeti tulajdonosának, s a többi, nem azonosítható klenódium helyett egy míves, úri hímzésű úrasztali terítőt készíttetett.  Hálásak vagyunk azért is, hogy a legációt igyekezett következetesen úgy kezelni, hogy aki legátusként a gyülekezetbe jött, azt kitüntetésnek, megtiszteltetésnek, jutalomnak és ajándéknak érezhesse. Diakóniai szempontból és tanulmányi szempontból egyaránt. Köszönetet mondott azért, hogy az intézmény ünnepségeinek, amelyek esetében a rendelkezésére álló férőhely időnként kicsinek bizonyult, természetes helye és otthona lehetett a pataki templom. Továbbá azt is, hogy a hatodéves hallgatók felkészítésében Fodor Ferenc igyekezett Isten eszközeként jó példával és Isten áldásával előttük járni. Megemlítette a presbiterképzés ügyét is, hogy mindkét intézményben igyekezett hűséggel eljárni. Legyen áldás ezeken az elvégzett szolgálatokon! Mindezt a hittudományi egyetem a pataki gyülekezetnek is köszöni. Az egyetemi lelkész a lelkészházaspár köszöntését Ézsaiás könyve 46,4 versével zárta: „Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak, én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” 

Dr. Farkas Szabolcs, Sárospatak Város polgármestere Jézus egyik igéjével köszöntötte a gyülekezetet és a lelkészházaspárt. Utalt rá, hogy a lelkipásztor hittel és tudással öregbítette Sárospatak hírnevét. Amit tett, maradandó értékként épül be a gyülekezet, a tanítványok és a város közössége életébe. Nyugdíjas éveire jókívánságait fejezte ki. A hálaadó istentisztelet egyszerre szól Isten kegyelméről és egy életút tiszteletéről. Akinek az életútjáért hálát adunk, nem hivalkodó módon, hanem csendben végezte szolgálatát. Szükségünk van egymásra; egyházra és városra, lélekre és közösségre, hagyományra és jövendőre. Reménységét fejezte ki, hogy az ige a mindennapokban továbbra is irányt mutat.

Erdei Gábor a Presbiterképzőt végzettek nevében szól. Azért jöttek – mondta -, mert szeretnek itt lenni, mert befogadást találtak a gyülekezetben. Köszönetet mondott azért a körbeölelő szeretetért, amellyel befogadták a Presbiterképzőt végzettek évenkénti találkozójára érkező egykori diákokat. Köszönetet mondott továbbá a tanításért, néha a helyreigazításért, a hallgatók szemléletmódjának formálásáért.  Ezután a Nagyváradról jött, szintén Presbiterképzőt végzett Vaszil István verset mondott és megköszönte, hogy a lelkipásztor a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem tanáraként részt vett a Királyhágómellégi Református Presbiteri Szövetség presbiterképzésein.

Dr. Mátyás Péter főgondnok a gyülekezetben végzett lelki és infrastrukturális épüléséért mondott köszönetet, melyben a lelkipásztor mindig ragaszkodott a Szentíráshoz, református hitvallásainkhoz és kálvini hagyományainkhoz. Emlékeztetett, hogy a lelkészházaspár megosztott, nehéz helyzetben lévő gyülekezet vezetését vállalta. Lelkészi munkája mellett a gyülekezet épülésére olyan feladatokat is ellátott, amelyek komoly szakértelmet igényeltek. Ezekről sok esetben a gyülekezetnek nem is volt tudomása. Következetesen igyekezett az egyházközség történelmi örökségét feltárni. Elkötelezetten törekedett továbbvinni mindazt, amit elődeink hitbeli és tárgyi örökségként ránk hagytak. Köszönetet mondott a gyülekezet, a presbitérium és saját nevében a lelkipásztor felesége Isten dicsőségére végzett igényes, áldozatos és hűséges szolgálatáért a gyermekmunka, a nyári gyermektáborok és a konfirmandusok körében végzett munkájáért. Megköszönte a nem mindig látványos, de a gyülekezeti munkához nem nélkülözhető háttérmunkát. Kifejezte azt a kívánságát, hogy a lelkészházaspár érezze magát továbbra is otthon a gyülekezetben.

A gyermekek Juhász Márta hittanoktató vezetésével énekszóval köszöntötték a lelkészházaspárt, majd ezután Tóth Dorina köszönte meg a gyermekek között végzett szolgálatot az Ef 5,8-9 versével: „Mert egyszer sötétség voltatok, most pedig világosság az Úrban. Járjatok úgy, mint a világosság gyermekei. Mert a világosság gyümölcse minden jóságban, igazságban és valóságban van.” Köszönte a tanítást és a nevelést és a vezetést, mely által ők, a gyermekek is a világosság gyermekei lehetnek, mely által teremhetik a jóság, igazság és valóság gyümölcseit. Köszönetüket egy gyümölcsfacsemete – egy gránátalmafa – átadásával fejezték ki.

A nemsokára kilenc gyermekes édesanya, Vida-Czene Ildikó zárta a köszöntések sorát. 2010 karácsonyára emlékezett, amikor a teológia Imatermében a teológus hallgatók legációra való kibocsátó istentisztelete volt. Kincső leánya akkor pár hónapos volt. A szülők igyekeztek őt csendben tartani. Mögöttük egy szerető szigort sugárzó ismeretlen házaspár ült. Teológus hallgatóként sejtették, hogy ők az új tanáraik. A hallgatók nem tudtak róluk semmit, miként ők sem a hallgatókról. Szent rettegéssel voltak irántuk, mit sem sejtve arról, hogy néhány év múlva milyen nagy szerepe lesz a házaspárnak az azóta folyamatosan gyarapodó családjuk életében. Fodor Ferenc és Fodorné Nagy Sarolta olyan tanáraik voltak, akiknek szavai a mai napig megszólalnak a fejükben, vagy inkább a szívükben. Többek voltak ők számukra, mint tanárok. Hogy mennyire, azt csak később ismerték fel. Az index (a leckekönyv) lezárattatott, a szent rettegés pedig nagy szeretetté változott. Sok mindent köszönhetnek most meg, sok mindent tettek értünk és a családjukért. – mondta. Mégis két dolgot fontosnak tartott kiemelni és hangsúlyosan megköszönni. Az első az a sok imádság, amit a tanárházaspár a Vida-Czene családért mondott. Érezték, és a mai napig érzik. Erők és hatalmak harcával álltak a család mellé. Döntéseikben vettek részt, anélkül, hogy tudták volna. Nagy sóhajok közül imádkoztak ki minket, anélkül, hogy sokszor tudtak volna róla. Hordozhatatlannak tűnő terhek hordozásában emelték őket imádkozó kezeikkel. Amikor annak jött el az ideje, együtt örültek. Köszönet legyen ezért. Megfogalmazta, hogy nagytiszteletű úr lelkipásztorsága idején bővült a család tizenegy taggá, és az ő vezetése alatt találtak igazán otthonra a sárospataki gyülekezetben. Kaptak testvéreket vér szerinti család helyett Krisztusban; új, és igaz családot. Ezt is köszönte. Nagy áldás mindez. A legnagyobb áldást azonban Istentől az igén keresztül kapták. Ennek csatornája a lelkészházaspár szolgálata volt. A legnagyobb áldások Isten igéjén keresztül érkeztek. Nem volt minden vasárnap hálaadó istentisztelet. Nem vette föl ezeket a Duna TV, még virágot sem kapott senki. Püspök úr sem volt itt. Csendben történtek a csodák. A hűséges szolgálat nem mindig jár hangos ünnepléssel. Sőt, gyakran nem jár semmilyen ünnepléssel. De Isten csendesen használja azt, hogy szóljon és csodákat tegyen. Nagytiszteletű úr és nagytiszteletű asszony anélkül, hogy tudta volna, sokszor eszközei volt Istennek. Isten az ő szájuk által kimondott igékkel adta legnagyobb ajándékait a Vida-Czene családnak. Mivel Isten szava volt a legnagyobb ajándék, amit az ő szolgálatukon keresztül kaptak, így a Vida-Czene család Isten igéjén keresztül köszönni meg szolgálatukat. Gyermekeik a saját keresztelői és konfirmációs igéikkel köszöntik nagytiszteletű urat és családját.

Én Vida-Czene Gedeon Áldás vagyok, engem a Mudrányban kereszteltek (a templom felújítása alatt egy évig a Mudrány étteremben voltak a v asárnapi istentiszteletek. a Szerk ). Az én keresztelési igém a Bírák könyvének válogatott versei közül többek között ez: „AZ Úr angyala magjelent előtte és így szólt: Az Úr veled van, erős vitéz” (Bír 6,12).

Vida-Czene Annaróza Béke vagyok, az én keresztelési igém ez: Jézus mondja: „Az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom, ahogy a világ adja. Ne nygtalankodjék szívetek és ne féljen” (Jn 14,27).

Zakariás Teofil öcsém még nem tud olvasni, és most a Mocorgóban (A templom gyermekek számára kialakított része. a Szerk) teljesít szolgálatot, ezért az ő igéjét én mondom el Zakariás könyvéből.  „Falak nélküli város lesz Jeruzsálem. Olyan sok ember és állat lesz benne. Én magam oltalmazom minden felől – így szól az Úr -, mint egy tüzes fal, és ott léeszek benne dicsőségesen” (Zak 2,5).

Noé Ábrahám öcsém helyett is én mondom el az ő igéjét, a Zsidókhoz írott levélből: „Mert várta az alapokkal bíró várost, amelynek tervezője és alkotója Isten” (Zsid 11,10).

Az én konfirmációs igém ez volt: „Az Úr, a te Istened az Isten. Hűséges Isten ő, aki megtartja szövetségét és az irgalmasságot ezer ízig azok iránt, akik szeretik őt és megtartják parancsolatait. (5Móz 7,9).

Az én konfirmációs igém ez volt: „Ragyogtok, mint a csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek” (Fil 2,15-16).

Vida Kálmán – az édesapa – ezt mondta: Házasságkötésünk újra megáldásának igéje pedig ez volt: „Örüljetek az Úrban, mindenkor. Ismét mondom, örüljetek” (Fil 4,4).

 A Vida-Czene család ezek után elénekelte Nagytiszteletű Asszony kedvenc énekeskönyvi énekét, a 239. Dicséretet: „Kegyelmes Isten, kinek kezében életemet adtam…”

Ezután Juhász Márta hittanoktató vezetésével a hittanos gyermekek a 134. Zsoltárt énkelték, melynek legutolsó verse alatt a gyülekezet helyéről fennállva énekelte: „Megáldjon téged az Isten, a Sionról kegyelmesen…”

A sárospataki gyülekezet lelkipásztoraként az utolsó szó jogán Dr. Fodor Ferenc bejelentette, szeretne szerény kísérletet tenni arra, hogy az imént megnyilvánult sok kedves és figyelmes köszöntésre válaszoljon. Megköszönte a gyülekezet együttműködő szeretetét, amelyet az eltelt tizenkét esztendőben családjával együtt tapasztalt. Közvetlen munkatársain kívül legközvetlenebb munkatársával, feleségével végezte, amiért köszönetet mondott. Megköszönte családjának, hogy megértették, amikor fel kellett állnia az ünnepi asztaltól, mert a szolgálata elszólította a családi közösségből. Segéd- és beosztott lelkészeinek is köszönetet mondott, akikkel együtt viselte a közös szolgálat örömét és terhét, hasonlóan főgondnok úrnak, a gondnokoknak, presbitereknek és a gyülekezet tagjainak, irodai és temetői munkatársaknak, s akik a templom, a lelkészi hivatal és a gyülekezeti terem rendben tartásáért voltak felelősek. Köszönetet mondott a testvérfelekezetek képviselőinek, akikkel felekezeti hűséggel és ökumenikus nyitottsággal tudtak együtt keresni közös értékeket, amelyek az egyház története során nem szakadtak szét. Megköszönte a Hittudományi Egyetem azon munkatársainak az együttmunkálkodást, a Presbiterképző résztvevőinek, az Igazkincs Református Óvoda vezetőinek, kik fontosnak tartották az egyházközséggel való kapcsolat tartást. Köszönetet mondott egyházi vezetőinknek, nagy megtiszteltetés – mondta -, hogy Barna Sándor püspök úr és kedves felesége elfogadta meghívásunkat. Köszönjük Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő úr köszöntő szavait és az eltelt tizenkét évben nyújtott sokrétű segítségét, aki kedves feleségével együtt volt közöttünk. Említette városunk vezetőit, köszöntötte és megköszönte a korábbi és a jelenlegi önkormányzat és polgármester úr támogatását. További köszönetmondásában kiemelte azokat az intézményeket, amelyek nem felekezetünkhöz tartoznak; az Árpád Vezér Gimnáziumot, melynek igazgatója megtisztelt bennünket jelenlétével, a Carolina Óvodát, a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolát. Köszönet azoknak a gyermekeknek, akik az istentiszteleten Istent magasztalták szóban, énekmondásban és hangszeres kíséretükkel. A hittanoktatóknak, akik hűséggel végezték szolgálatukat, a Vida-Czene családnak, akik énekkel és igével szolgáltak. A lelkipásztor utalt rá, hogy kölcsönösen akartak és tudtak szót érteni egymással a városból különböző irányból és háttérből érkezett emberekkel – egyháziakkal és nem egyháziakkal -, akiknek az imént köszönetet mondott. Titkuk az volt, hogy kölcsönösen tudtak közös értéket találni. Ez pedig a sárospataki ember volt.

Végül a leköszönő lelkipásztor utalt rá, hogy egyházi gyakorlatunkban a beiktatási szertartáskor a lelkipásztornak átadják egy úrvacsorai kenyérosztó tányéron a templom kulcsát és az egyházközség pecsétjét. Ezzel szimbolikusan felhatalmazást kap a szolgálata végzésére. 2013. június 16-án is így történt ez itt, a templomban, amikor az egyházmegye akkori esperesétől, Dr. Börzsönyi Józseftől vette át ezeket a jelképes tárgyakat. Most, a legszentebb helyen, Isten templomában ezeket letette az úrasztalára azzal a csöndes fohásszal, hogy legyen áldás annak a szolgatársnak a szolgálatán, aki majd a beiktatásakor átveszi. A befejezés nem könnyes és nem nosztalgikus. – mondta. Azért nem, mert aki az Alfa, ugyanaz, mint aki az Ómega is. Vele kezdte és vele fejezte be. Jézus Krisztussal, aki tegnap, és ma és örökké ugyanaz.

Övé legyen a dicsőség. Soli Deo Gloria.

A hálaadó istentisztelet után Dr. Mátyás Péter főgondnok a jelenlévőket a Mudrány étterembe hívta közös ebédre.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

Az Európa Rádió munkatársa, Bódisz Attila vezető szerkesztő riportot készített a Fodor házaspárral, melyet meghallgathat, ha az alábbi linket a keresőbe másolja és elindítja az adást:

https://europaradio.hu/tallozo/bucsu-szoszektol-sarospatakon-interju-fodor-ferenccel-es-fodorne-nagy-saroltaval

.

A hálaadó istentiszteletről a Tiszáninneni Református Egyházkerület is hírt adott, melyet ezen a linken tekinthet meg:

https://tirek.hu/hirek/altalanos/koszonet-dr-fodor-ferenc-es-felesege-dr-fodorne-dr-nagy-sarolta-szolgalataert/?fbclid=IwY2xjawLeWgVleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBOV0l4emdjT0YybVV1d2N2AR4XPyc4r3rsys8lbVwd-FJXHyhORtRzqkO3GlZ22bheNAqacvqObQnqA5s-yQ_aem_6Y8ZMHZYLWLbcOPA0uNx3g

.