Hungaricus koncert

A november 19-én tartott istentiszteleten a Hungaricus együttes két tagja – Jánosi András hegedűn és Kollár Apró Anna kobzon – szolgált gyülekezetünkben.  Az együttest a szándékkal alapították, hogy a korábbi századok régi magyar zenei gyűjteményeinek dallamanyagát életre keltse. A korábbi, Jánosi Együttes néven működő vonós együttes a magyarországi táncház-mozgalom kialakítói közé tartozik, így nagy tapasztalatuk van a zene közösségformáló szerepének gyakorlásában.

A Hungaricus együttes a négy évtizeddel ezelőtt megkezdett kutatómunkát szólaltatja meg. Ez út során az alapító Jánosi András több, mint kettőezer 18. századi magyar hangszeres zenei kéziratokból származó, valamint a partiumi és erdélyi falvakban az utóbbi időkig (helyenként a mai napig) még élő táncdallamot hasonlított össze.

Felfedezte bennük, hogy a három évszázaddal ezelőtt, Rákóczi Ferenc korában Felvidéken lejegyzett dallamokban mezőségi, felső Maros-menti, székelyföldi dallamok, illetve dallamrészek változatai jelennek meg.

Összehasonlító munkájuk eredményeképp úgy látják, hogy ez új megvilágításba helyezheti hangszeres zenei hagyományunkat, de talán egész kulturális életünk múltjának megítélésére is hatással lehet.

Minden eddigi kutatásuk azt igazolja, hogy vonós zenekar csak a Szabadságharc után kezdett terjedni, akkor is elsősorban nagyvárosok, uradalmi központok körül. Korábban a hegedű rendszerint más dallam-, illetve ritmushangszerekkel együtt szólalt meg. 2019-es felvidéki koncertkörutuk során együttessé kovácsolódott triójuk – melyből most ketten voltak jelen – e régi, de mégis újszerű hagyományt eleveníti fel. A zenekar tagjai Zeneakadémia Népzene Tanszékén végzett pengetős tanárok, hangszereik virtuózai.

.

.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Email this to someone