Intézményi vasárnap a Sárospataki Református Teológiai Akadémiával

November 12-én a Sárospataki Református Teológiai Akadémia volt gyülekezetünkben intézményi vasárnapon. Pásztor Gyula a teológia lelkésze hirdette az igét a Mt 19,16-26 versei alapján, melyet az “Igehirdetések” menüpontban meghallgathat.

Talián Attila teológus hallgató igét olvasott, Plesa Boglárka imádságot mondott. A Sárospataki Református Kollégium kamarakórusa Bereczki Róbert karnagy vezetésével énekkel szolgált. Ekkor került sor a gyülekezet teljesen felújított zongorája átadására is, melynek  költségeit egy presbitercsalád adományképpen magára vállalt. A hangszer mind szerkezetileg, mind küllemében teljesen megújult. A megújult hangszert Bereczki Róbert szólaltatta meg.

Az istentisztelet végén Dr. Erdélyi Kamilla orvos, teológiánk lelkész szakos hallgatója bizonyságot tett Isten elhívó szeretetéről, hogy őt háziorvosként miként vezette a lelkipásztori hivatás felé.

Tartalmas, szép együttlét volt. Istennek legyen érte hála.

.

Szentírás-olvasás és imádság

.

Igehallgatók

.

Kamarakórus és a megújult zongora

.

Hiteles bizonyságtétel

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Email this to someone